Díj

Dr. Tóth László

gépészmérnök, a műszaki tudomány doktora, a Bay Zoltán Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet igazgatója

A díjat az anyagtudomány és a szerkezetek integritásának, üzemeltetésre való alkalmasságának megítélése területén kifejtett kiemelkedő kutatói munkásságáért, a petrokémiai iparban a kockázatalapú karbantartás bevezetését segítő közreműködéséért, a felsőfokú szakember képzésben vállalt eredményes oktatói tevékenységéért, magyar és idegen nyelvű oktatási anyagok kidolgozásáért, hazai és nemzetközi tudomány-szervezői tevékenységéért kapta.

1946−ban született, Debrecenben. A Nehézipari Műszaki Egyetemen 1969-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet, 1974−ben egyetemi doktori címet. A műszaki tudományok doktora (1995). Az MTA kutatócsoport gyakornoka — főmunkatársa 1969−1991 között. A Miskolci Egyetem docense, majd egyetemi tanára (1996). A Bay Zoltán Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet igazgatója 1999−től. Kutatásai a mérnöki szerkezetek biztonságos üzemeltetési feltételeihez, integritásának megítéléséhez kötődnek. Eredményeit mintegy 300 közleményben, angol és orosz nyelven megjelent könyvrészletekben ismertette. Nemzetközi szakmai szervezetek alapító tagja, külföldi folyóiratok szerkesztő bizottságának tagja. Jelentős szerepet vállalt a „piac−orientált K+F” tevékenység hazai felfejlesztésében. Intenzív a nemzetközi kutatási és oktatási tevékenysége. A Kolozsvári Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának tiszteletbeli professzora. Szlovák és lengyel kutatási és oktatási intézmények oklevelekkel, kitüntetésekkel ismerték el. Tudományos közéleti munkásságát az MTA központi és regionális Bizottságaiban fejti ki.

Széchenyi Professzori Ösztöndíjas, nemzetközi, hazai szakmai és közéleti tevékenységéért a Mérnökök a Békéért kitüntetést kapott.

Feliratkozás a legutóbbi változások RSS listájára Az oldal DokuWiki motorra épül Üzenet az adminisztrátornak