Díj

Dr. Kálmán Erika († 2009.08.10. Budapest)

vegyész, a kémiai tudományok doktora, az MTA Kémiai Kutatóközpont Felületkémiai és Katalízis Intézet igazgatója

A díjat a vizes oldatokban létrejövő korróziós inhibíciós folyamatok mechanizmusának vizsgálata, a vízkezelő szerek kifejlesztése és ipari bevezetése, a funkcionális nanoszerkezetű bevonatok kutatása terén elért eredményeiért, nemzetközi színvonalú tudományszervező és a felsőfokú szakember képzésben vállalt eredményes oktatói munkájáért, a kutatási területén megvalósult hazai és nemzetközi együttműködések kialakításáért kapta.

1942-ben született Budapesten. A Drezdai Műszaki Egyetemen 1967-ben vegyész diplomát szerzett. A kémiai tudományok doktora. A BME egyetemi magántanára. 1971 óta az MTA Kémiai Szerkezeti Kutatólaboratórium, ill. jogutódja, az MTA KKKI kutatója. 1999-től a Bay Zoltán Anyagtudományi és Technológiai Intézet, majd 2007-től az MTA Felületkémiai és Katalízis Intézet igazgatója. Szűkebb szakterülete: a határfelületek kutatása. A vizes elektrolit oldatok korróziós inhibitorainak vizsgálata új vízkezelőszer család kifejlesztéséhez vezetett. A nanokémiai kutatások az önszerveződés jelenségének tanulmányozására és funkcionális nanobevonatok kutatására irányulnak. Alap és alkalmazott kutatómunkájában hazai és külföldi kutatóhelyekkel széleskörű együttműködést valósított meg, amely számos közös kutatási projektet eredményezett.

Tudományos közleményeinek száma: 622 (271 SCI), független hivatkozások száma: 1148. 33 szabadalom, 15 könyv és könyvfejezet szerzője. 10 nemzetközi folyóirat szerkesztő bizottsági tagja, 9 hazai és 6 nemzetközi szervezet tagja. 2000-2002 között a Nemzetközi Elektrokémiai Társaság (ISE) elnöke.

Kurt Schwabe-díj (1967), Akadémiai Fiatal Kutatói Díj (1974), CAOLA Kiváló Kutatói Díj (1987), Széchenyi Professzori Ösztöndíj (1998-2002), Akadémiai Díj (2002), Jedlik Ányos Feltalálói Díj (2005), Európai Korróziós Medál (2007) tulajdonosa.„

Feliratkozás a legutóbbi változások RSS listájára Az oldal DokuWiki motorra épül Üzenet az adminisztrátornak