Díj

Dr. Kazi Károly

A díjazás éve: 2015

Villamosmérnök, a BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. ügyvezetője.

1955-ben született Kiskunhalason. Általános iskolába Kisszálláson, középiskolába Budapesten járt, a Vasúti Távközlési és Biztosítóberendezési Szakközépiskolába. Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karának Mikrohullámú ágazatán folytatta. 1980-ban diplomázott, majd az MTA MFKI-ban nagyfrekvenciás félvezető eszközök kutatásával, gyakorlati alkalmazásaival foglakozott. 1986-ban szerzett egyetemi doktori címet, 1990-1992 között meghívásra Japánban, a Yokogawa Electric Co. nagyfrekvenciás kutatólaboratóriumában dolgozott. Hazatérése után az MFKI-ban folytatta munkáját, majd 1993-ban csatlakozott a BHE Bonn Hungary Kft.-hez. A cégnek előbb műszaki igazgatója, majd 1996-tól ügyvezető igazgatója. Vezetése alatt a BHE mára egy közel 100 fős, a világpiacon is jól ismert high-tech céggé, Magyarország legnagyobb űripari vállalatává nőtte ki magát. Egyik kezdeményezője volt annak, hogy a cég többségi beruházóként létrehozta az Eltech Centert Újpesten. A BME címzetes egyetemi docense, több mint 60 publikációban szerző, ill. társszerző, 11 szabadalom tulajdonosa, társszerzője 3 könyvnek. Senior tagja az IEEE-nek. Ezüstjelvénnyel kitüntetett tagja a HTE-nek, a MISZ választmányának, s alelnöke a MELT-nek. Nős, két leánygyermek édesapja, hobbija a vitorlázás, a síelés, a tánc.

A díjat az immár magyar tulajdonú, elektronikai csúcstechnológiai cég létrehozásában, fejlesztésében és sikeres működtetésében végzett meghatározó szakmai-üzleti vezetői tevékenységéért, az elektronikai ipar legkorszerűbb alkalmazásait igénylő űrtechnológiai egységek, a TETRA kommunikációs rendszer hálózati elemeinek, a TRACKMAN Golflabda-radar mikrohullámú egységének, az UAV (drón) rendszerek fejlesztésében és gyártásában való sikeres szakmai közreműködéséért, a hazai elektronikai ipar fejlesztésében végzett sokirányú szakmai- és társadalmi tevékenységéért kapta.

Feliratkozás a legutóbbi változások RSS listájára Az oldal DokuWiki motorra épül Üzenet az adminisztrátornak