Díj

Tehetséggondozás helyzete, nehézségei a magyar közoktatásban

Makadám Klub, 2009. november 4.

Meghívott előadók:

  • Csermely Péter: Biokémikus, hálózatkutató, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, a Kutató Diákok Mozgalmának elindítója.
  • Dr. Szendrő Péter: Gábor Dénes díjas Mezőgazdasági gépészmérnök, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke.
  • Dr. Antos László: A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) ügyvezető igazgatója.

Előadások:

  • Csemely Péter úr a tehetséghálózatok felépítését ismertette biológiai példák segítségével szemléltetve.

Véleménye szerint a tehetségígéretes fiatalok egy része tudja kellően fejleszteni képességeit és csak egy még szűkebb csoport ér el sikereket. A tehetséggondozás célja tehát, hogy a diákok kamatoztatni tudják a bennük rejlő lehetőségeket. Az előadás második fele a jelenleg működő hálózatok (Pl.: Magyar Géniusz Program, Nemzeti Tehetség Program, Tehetségpontok) ismertetéséről szólt.

  • Dr. Szendrő Péter úr az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnökeként előadásának középpontjába a felsőoktatásban tanulók motiválását helyezte.

A tehetséges hallgatók felfedezésében kiemelkedő szerep jut a TDK versenyeknek, s egyben összehasonlítási pontot nyújt az oktatási intézmények között. A társadalom közös érdeke a tehetséges fiatalok támogatása, hiszen ebből a tudástőkéből az egész ország profitálhat.

szendro_peter_eloadasa.doc

  • Dr. Antos László úr a Magyar Innovációs Szövetség munkásságát mutatta be röviden.

Előadásában kiemelte; a MISZ tevékenységei közt jelentős figyelem jut a tehetséggondozásra. Beszédében a szövetség által támogatott versenyek rövid ismertetésére is kitért. A megmérettetések több tízezer pályázót (középiskolai diákot, felsőoktatási hallgatót, keratív vállalkozót) szólítanak meg évente. A legkiemelkedőbb résztvevőket a MISZ nemzetközi versenyeken való induláshoz segíti.

A jegyzetet készítette: Ács Tünde Fatima klubtitkár

Feliratkozás a legutóbbi változások RSS listájára Az oldal DokuWiki motorra épül Üzenet az adminisztrátornak